• en

PITBULL KAMILLA GIMNÁZIUM

SZÍNHÁZI NEVELÉSI ELŐADÁS KÖZÉPISKOLÁSOKNAK

PROGRAM HOSSZA: 135 PERC

TÉMA:

Év elején új diák érkezik a Szent Kamilla Gimnáziumba. Eleinte nem sok vizet zavar, szinte észrevétlenül próbál az új iskola és az ismeretlen közösség kihívásainak megfelelni. Nem sokáig tud azonban észrevétlen maradni – ő lesz az elsőszámú zaklató-diák legújabb céltáblája. Az intézményt vezető határozott igazgatónő komoly ambíciókkal vág neki a tanévnek: szeretné, ha idén felkerülne a térképre a gimnázium. A tanári kar belviszályai azonban megnehezítik a helyzetet, így a diákokra marad a kérdés körbejárása: mit tehetünk a zaklatás ellen?

FORMA ÉS IDŐTARTAM:

Az előadás a bullying, az iskolai zaklatás témájával foglalkozik. A programon a színházi nevelés eszköztárával, a résztvevőkkel közösen tárjuk fel a zaklatás hátterét és a lehetséges cselekvési lehetőségeket. Az előadásba beépülő interaktív részek és az előadást követő 45 perces feldolgozó foglalkozás egyaránt a résztvevő diákoknak nyújt megnyilvánulási és részvételi lehetőséget.  Célunk az érzékenyítés, a bullying felismerésének segítése és a zaklató-típusok tisztázása, a megerősítés és pozitív válaszutak keresése.

HELYSZÍN ÉS NÉZŐSZÁM:

Az előadás bemutatójára 2020. február 26-án a Három Hollóban került sor felnőtt közönség előtt. Ezt követően a darabot folyamatosan visszük középiskolákba Budapesten és vidéken.

JÁTSSZÁK:

Háda Fruzsina

Feuer Yvette

Pászik Christopher

 

ALKOTÓK:

Író: Horváth Kristóf, Szivák-Tóth Viktor, Zsigó Anna

RendezőSzivák-Tóth Viktor

Dramaturg: Zsigó Anna

Színházi nevelési szakember: Szivák-Tóth Viktor

Látvány: Komesz Borbála és Zubor Kata

Produkciós asszisztens: Varga Tímea

Szakmai konzulens: Dr. Kulcsár Gabriella

Támogató: Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács

Koprodukciós partnerek: Pro Progressione Egyesület, Tudás Hatalom formáció

TRAILER