ifjúsági fórumszínházi előadás

Program hossza: 60 perc

Téma

A történet Matyiról szól, aki 12 éves. Magának való, nem jó tanuló, de okos, szeret zenélni és focizni. Egy falusi iskolába jár, ahol nem találja a helyét, otthon sem figyelnek rá. Az iskolában piszkálják, csúfolják, de ő nem tud kiállni magáért. Mindig alul kell maradnia? Hogyan tudná magát megvédeni? Ki fog neki segíteni? Ezekről a kérdésekről gondolkodunk közös játékkal, a nézők bevonásával. Előadásunkban és játékunkban olyan történetet mutatunk be, amit a gyerekek írtak, a mindennapjaik inspiráltak, és ami sokunk számára továbbgondolható lehetőségeket kínál majd.

Mentorok: Siroki Viktor és Novák Nóra

Forma és időtartam

Fórumszínház előadásunkban jeleneteket mutatunk be, majd a nézők javaslatai alapján újra játsszuk azokat. Több esetben is a nézők válnak játszókká, beállnak egy-egy jelenetbe, hogy saját megoldási verziójukat kipróbálják egy-egy helyzetre. Az előadás célcsoportja egyrészt az a közösség volt ahol a gyerekek éltek (Lak-Tomor-Selyeb), másrészt azok az iskolai közösségek ahová iskolába jártak. Az előadás slam verseket és beatboxot is tartalmazott.

Helyszín és nézőszám

Laki Kultúrház, Bánki tó Fesztivál, Stúdió K Színház, valamint a laki, homrogdi, felsővadászi és mérai általános iskolák.

Az előadás az Ifjúsági fórumszínházi előadás létrehozása Lakon című nagyobb projekt keretében valósult meg a Norvég Civil Alap támogatásával. Közreműködő partnerünk a Csereháti Romák Önsegítő Közhasznú Egyesülete volt.

Az előadást 2015 júliusa és 2016 májusa közt játszottuk, 7 alkalommal.  

Szereplők

 Ádám Adrián, Bancsók Róber, Budai Dzsenifer, Lukács János, Horváth Johanna, Horváth Izabella, Ganyi Krisztián, Budai Henrietta, Ganyi Bettin, Ganyi ErikaésLukács Vanessza

Alkotók

Rendezés, drámapedagógia:  Feuer Yvette, Horváth Kristóf, Manyasz Erika, Szabó Veronika

Fórumszínházi szakember: Szabó Veronika

Slam-és dalszövegek: Horváth Kristóf

Projektvezető: Feuer Yvette

Sajtó, blog, fotó: Ránki Júlia

Videó: Galyas Gyula

Film