részvételi színházi előadás fiataloknak.
Korosztály: Gyerek
Program hossza: 120 perc
Téma
Gitta néni küldetése, hogy a hátrányos helyzetű közösségében a lehető legtöbb támogatást megadja az osztályainak a kitörésre. Most különleges vendéget hív az osztályához, Sebit, korábbi tanítványát, aki később sikeres ketrecharcos karriert tudott felépíteni. Sebi érkezésének azonban nem mindenki örül, így Márió sem, aki 12 évvel ezelőtt saját bőrén tapasztalhatta meg, milyen következményei lehetnek az indulatkezelési problémáknak.
Forma és időtartam
A program hossza 120 perc
Részvétéli színházi rész: 80 perc
Szünet: 10 perc
Feldolgozó foglalkozás: 30 perc
Komplex színházi nevelési előadásunk az általános iskola 7-8. évfolyamának készült, ezen belül is kiemelt figyelmet szentelünk a hátrányos helyzetű közösségek elérésére. A téma kijelölésében is azokat a pedagógusokat hívtuk segítségül, akik a legnehezebb terepen teszik próbára magukat nap mint nap. Az előadás a tanulók aktív szerepbe léptetésével az indulatkezelési problémák leküzdéséhez kíván kézzelfogható segítséget nyújtani. A színházi élmény mellett a tanulók megismerhetik és kipróbálhatják az Erőszakmentes Kommunikáció és a krízisintervenció kínálta lehetőségeket, hiszen nem elég tudni, hogy az erőszak rossz, krízishelyzetben az az igazán fontos, hogy van-e alternatív megoldásunk, és hogy ezt milyen könnyen tudjuk előhívni, amikor szükség van rá.
Helyszín és nézőszám
Az előadás bemutatójára 2022. január 26-án az Eötvös 10 Művelődési Házban került sor felnőtt közönség előtt.
Ezt követően a darabot folyamatosan visszük általános iskolákba Budapesten és vidéken.
Letölthető kiajánló
Mikor láthatom?
2022 november 14. 9:00 - Németh László Általános Iskola
2022 november 15. 9:00 - Deák Diák Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium
2022 december 5. 11:00 - Somogyi Imre Általános Iskola
2022 december 9. 9:00 - Németh László Általános Iskola
Érdekli az előadás?
Szereplők
Feuer Yvette, Márfi Márk és Somhegyi György
Alkotók
Iró-rendező: Szivák-Tóth Viktor
Jelmez: Zubor Kata
Produkciós asszisztens: Varga Orsolya
Grafika: Kőfaragó Gyula
Kritikák
https://ketlampas.blog.hu/2022/02/13/ketrecharc_698 https://soundcloud.com/spiritfmbp/bistro-mellik-evaval-feuer-yvette-20220218 https://wmn.hu/kult/56855-mi-csattan-nagyobbat-a-szo-vagy-az-okol--megneztuk-a-ketrecharc-cimu-reszveteli-szinhazi-eloadast https://klubradio.hu/archivum/otos-kulturcsutortok-2022-januar-27-csutortok-1005-22757 https://kulturpart.hu/2022/01/23/letrecharc_a_lathataronNézői visszajelzések
nagyon tetszett az előadás, felemelő volt jelen lenni és átélni. Mindent meg lehet oldani kommunikációval, erőszak és bántalmazás nélkül
2022.10.06 - Zsámbéki Premontrei Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium, Zsámbék,
„Nagyon tetszett, hogy minket is bevontak az előadásba. Ez sokat segített abban, hogy beleéljem magamat. Az is jó volt, amikor a darab elején egy kicsit még a történeten kívül is tudtunk beszélgetni és játszani. Tanulságos volt és sokat tanultam a vitás helyzetek kezeléséről. A színészek is nagyon élethűen játszották a szerepüket. Tényleg úgy éreztem, mintha valóság lenne.”
2022.04.21 - Bocskai István Református Oktatási Központ, Halásztelek,