részvételi színházi előadás középiskolásoknak

Korosztály: Középiskolás

Program hossza: 120 perc

Téma

A darab egy rendkívüli irodalomórába ágyazva kívánja újra mesélni és elemezni a nyelvújítás korának főbb kulturális eseményeit, sok humorral és interaktív epizóddal, másfelől felhívni a figyelmet a magyar nyelv ápolásának fontosságára, és a színház eszközeivel újra fogalmazni a Széchenyi István-i szállóigét: Nyelvében él a nemzet!

Az előadásban fontos dramaturgiai szerepet játszanak az interaktív epizódok, melyek során a résztvevő nézők elmondhatják véleményüket egy-egy nyelv körül kialakult konfliktussal kapcsolatban, érvelhetnek a neológusok és az ortológusok mellett, vagy ellen, illetve ők maguk is átélhetik a nyelvújítás szellemi kalandját: a színészek segítségével ők is alkothatnak új szavakat, amelyeket az előadás végén közösen definiálunk. Az előadás részvételi színház középiskolásoknak, az előzetes szakmai előadást azonban felnőtteknek és fiataloknak együtt tartjuk majd terveink szerint, hogy a szakma, a pedagógusok és a sajtó is láthassa.

Mikor láthatom?


A premier tervezett időpontja:
2022. szeptember 23.


Érdekli az előadás?

Alkotók

Író-rendező-dramaturg: Fábián Péter

Színészek: Feuer Yvette, Háda Fruzsina / Varga Orsolya és Csányi Dávid

Színházi nevelési szakember: Feuer Yvette

Produkciós asszisztens: Varga Orsolya