Színházi előadás fiataloknak feldolgozó foglalkozással
Korosztály: Középiskolás
Program hossza: 135 perc
Téma
Az előadás és a hozzá kapcsolódó feldolgozó program elsősorban a prostituálttá válás és emberkereskedelem veszélyének kitett fiatalok lehetőségeit és az áldozattá válás folyamatát vizsgálja egy történeten keresztül, amiben valós és mesei elemek keverednek. A történet lányokról szól, akik mélyszegénységben nőnek fel és durva, rideg környezetben ismerkednek a világgal, amelyben kevés szeretet és figyelem jut nekik. Milyen sors jut azoknak, akik szegénységbe születnek, akik nevelőotthonokban nőnek fel? Hogyan segíthetnek a jólétben élők a társadalom peremén egyensúlyozó fiataloknak?
Előadásunkat és a hozzá kapcsolódó foglalkozást a középiskolás korosztály számára ajánljuk amellett, hogy az előadás önmagában minden felnőtt számára is teljes értékű élményt nyújt. Célunk, hogy a potenciálisan érintett gyerekek figyelmét felhívjuk az áldozattá válás természetrajzára, valamint, hogy a diákok a színészekkel való közös gondolkodáson és játékon keresztül érzékenyebbé és nyitottabbá váljanak az előadásban felmerülő fontos társadalmi problémákra.
Érintett témák:
– szeretet-szeretetlenség (Kitől, hogyan tanulunk szeretni?) sorsformáló ereje,
– a pénz és az anyagi javak (gazdagság-szegénység) sorsformáló ereje,
– társadalmi egyenlőtlenségek, igazságtalanságok felismerése,
– esélyegyenlőség kérdése,
– a jólétben élők felelőssége
Forma és időtartam
Az előadás formanyelve, ami a realista és a stilizált formanyelvet keveri, a való életből vett és mesei tartalmakat sző egybe. Több erőszakos jelenetet is szimbolikusan közvetít. Az előadás elsődleges célcsoportja a gyermekotthonban élő, potenciálisan veszélyeztetett fiatalok és a gyermekvédelemben dolgozó felnőttek. Másodlagos célcsoportja a jobbsorsú középiskolás fiatalok és a felnőttek. A különböző célcsoportok számára (gyermekotthonban élő gyerekek és gimnazisták) különböző feldolgozó foglalkozásokat dolgoztunk ki. Az előadás hossza 90 perc, amit egy 45 perces feldolgozó foglalkozás követ.
Helyszín és nézőszám
Az előadást elsősorban gyermekotthonokban játsszuk országszerte. Ezen kívül a budapesti Stúdió K Színház műsorán is szerepel évente pár alkalommal, illetve vidéki és külföldi színházakban és különböző helyszíneken. Gyermekotthonokban 12 éven felüli gyerekeknek ajánljuk, maximum 60 fiatal néző számára. Más helyszíneken és más célcsoport esetében 14 éven felül ajánljuk és nincsen létszámbeli megkötés.
Letölthető kiajánló
Mikor láthatom?
2022 november 15. 10:30 - Vas Megyei Rendőr Főkapitányság
2022 november 23. 10:30 - Nógrád megye
2022 november 24. 10:30 - Kaposvár
Érdekli az előadás?
Szereplők
Ács Emese, Feuer Yvette, Háda Fruzsina, Jaskó Bálint, Tar Judit, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina és Ficzere Béla / Varjú Nándor
Alkotók
Alapötlet: Feuer Yvette
Rendező: Romankovics Edit
Színházi nevelési szakember: Romankovics Edit
Dramaturg: Bíró Bence
Foglalkozásvezető: Feuer Yvette
Kritikák
https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/bunmegelozes/aktualis/kiallok-erted-cimu-szindarab-a-gyor-moson-sopron-megyei https://www.klubradio.hu/adasok/kiallok-erted-122310 https://szinhaz.online/eloadas-egy-vegtelen-torekeny-es-bator-no-emlekere/?fbclid=IwAR1AyZiPOSlP5SBOg1fMIVOfjMMORmyus0pvZ13_qObciik1LBHstnrRACY https://wmn.hu/ugy/54547-csapdaba-csalt-fiatal-eletek--a-prostitualtta-valas-ellen-kuzd-egy-rendhagyo-szinhazi-eloadas https://szinhaz.hu/2018/12/12/kiallok_erted_3_eve_musoron_es_tul_az_50_eloadasonNézői visszajelzések
"A darab jól "ismeri" azt a szociokulturális hátteret, miliőártalmakat, ahonnan ezek az egyéni és közösségi drámák indulnak, ahol keletkeznek. Az alkotók jártassága a megjelenített szubkultúrákban a szereplők hiteles közvetítése által teljes mértékben igazolódott, "átjött"…Döbbenet volt látni a reakciókat, az arcok változását, a szemek párásodását, a kényelmetlen feszengést egy- egy fiatalnál, akikről tudom, számukra az eljátszott szerepek, sorsok - a sorsuk, vagy szeretteik sorsa."
Vass Marcsi - Kiállok érted, igazgató helyette, Fővárosi Önkormányzat Hűvösvölgyi Gyermekotthona
"Volt néhány jelenet, ahol ki akartam menni, mert annyira a hatása alá kerültem, hogy legszívesebben közbeléptem volna. Nem túl szociálisan. :)"
Kerepesi Krisztina - Kiállok érted, munkatárs, Szociális és Rehabilitációs Alapítvány, Budapest