részvételi slam színház
Program hossza: 90 perc
Téma
Az Én Prométheuszra gondoltam című előadás témája a társadalmi felelősségvállalás és a manipuláció. Azt feszegetjük, hogy mi a kapcsolat a szó és a tett közt, a gondolat és a cselekvés közt. A történet egy slam poetry (vagy más néven kreatív versírás) óra kereteiből rugaszkodik el az osztálytermen kívüli valóságába, a felelősség és a hatalom felelősségének kérdései felé. Az előadás során végzett kreatív írásgyakorlatokkal és ritmusjátékokkal (majdnem) eljutunk a versírásig és mindez a történet szerves része, az alkotás és reflektálás magától értetődő eszköze. A részvételi színházi előadásban a nézők egyszerre résztvevői és nézői az eseményeknek. A felelősség kérdése kapcsán azt vizsgáljuk, hogy hol a határ? Meddig lehet felelős valaki mások gondolataiért és cselekedeteiért? A nézők hasonló folyamatba kerülnek bele, mint azok, akik a történetünkben valószínűleg nem ismerték fel a határokat, és a költészetből valóságot csináltak. De ki ezért a felelős?
Forma és időtartam
részvételi színház: Nézői speciális, „több mint nézői” szerepbe kerülnek. Aktív cselekvők, akiknek lehetőségük nyílik az előadás keretein belül játszani, megosztani a gondolataikat, döntéseket hozni és/vagy alakítani a történetet. Az előadás hossza másfél óra.
slam poetry: Művészet nem csak művészeknek. Mindenki a saját (verses vagy szabad formájú) szövegét adja elő, amely egy számára fontos vagy társadalmilag égető témáról (is) szól. Figyelem, az előadás különböző játékok mellett slameket is tartalmaz!
Helyszín és nézőszám
Az előadást osztályteremben játsszuk, középiskolásoknak és felnőtteknek szóló változatában is, maximum 35 főnek. A felnőtt előadások helyszíne a budapesti Eötvös József Gimnázium egyik tanterme. A középiskolásoknak szóló verziót egy osztálynak játsszuk; előadásunk meghívható bármely középiskolába.
Szereplők
Feuer Yvette és Horváth Kristóf
Alkotók
Rendező, színházi nevelési szakember: Bethlenfalvy Ádám
Író-dramaturg: Sebők Borbála
Kritikák
http://szinhazhatas.kulton.hu/2017/05/11/igy-tud-segiteni-a-szinhaz/ http://szinhaz.hu/2017/04/12/reszveteli_es_meg_slam_is_hogyan_van_ez http://szinhaz.net/2017/10/11/berecz-zsuzsa-hosok-vetoja/Nézői visszajelzések
“Érdekes, elgondolkodtató előadásban volt részünk. Nagyon tetszett, mert olyan emberekkel is volt lehetőségünk találkozni vagy beszélni, akikkel amúgy nem beszélünk akaratlanul vagy akaratlagosan is akár.”
T.K. Diák - Én Prométheuszra gondoltam, Eötvös József Gimnázium, Budapest
"Tudom jól, milyen ébresztgető hatással van a diákokra egy-egy ilyen drámafoglalkozás, és azt is, hogy pedagógiai haszna rendkívül nagy. Egy olyan osztályt (a 11. D-t) választottam az Én Prométheuszra gondoltam részvételi slam színházi programotokra, akiket idén kaptam meg magyarból, és visszahúzódó, csendes csapatnak mondják őket. Yvette és Kristóf megjelenését és drámafoglalkozását eleinte bizalmatlanul fogadták, de aki ott volt és végigjátszotta a drámajátékokat, annak megváltozott a véleménye. Kiléphettek az iskolapadból, kíváncsiak voltak a hozzászólásaikra, és újra gyerekek lehettek. A manipulálhatóság témáját ők átverésnek neveznék. A témafelvetéskor nem merték behozni a személyes, családi vagy iskolai dolgokat, az őket érintő erőszak "élményeit". A zavartalan játék azonban felszabadította őket, s habár a slam-írásban 5-6 aktív résztvevő szólt hozzá, mindenki figyelt, és láthatóan érdekelte őket a többiek véleménye."
Erős Viktória - Én Prométheuszra gondoltam, tanár, Dr. Ámbédkar Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Általános Iskola, Sajókaza