Én Prométheuszra gondoltam
Több településen is járt a Bohócok a Láthatáron Csoport
Pannon RTV - 2018.05.15 - Kállai Göblös Nikoletta és Dobó Engi Florinda
„A diákok először félve álltak a feladathoz, a végére azonban teljesen át tudták adni magukat az előadásnak. Bóka Kristóf, tanuló, Műszaki Iskola, Ada: „Első kézből elképesztően más érzéseket váltott ki, mint ahogyan eljutottunk a végére. Elképesztően érdekes tapasztalatokat gyűjtöttem. A színészek fantasztikusak voltak, és mind a színdarab, mind az előadás színdarabon kívüli része fantasztikus volt.”
Hősök vétója
szinhaz.net - 2017.10.11 - Berecz Zsuzsa
“Az alkotók prométheuszi csalafintasággal szipkázzák be a résztvevőket slamórának álcázott kísérletükbe. Feuer Yvette a magyartanárnő Füredi Ilona szerepébe lép, aki a salgótarjáni Árpád Gimnázium igazgatónőjeként vezeti a „Nógrád kincsei” című slam-projektet volt tanítványával, a Horgas Kende szerepét felöltő Horváth Kristóffal közösen. Ebbe az állítólagos projektbe lépünk be mi nézők is: laza ismerkedős, csapatmunkára és kreativitásra hangoló feladatok sorát csináljuk végig, majd olyanokba is belebocsátkozunk, ahol már nő a tét.”
Aznap egy kőre
Revizor Online - 2017.06.07 - Proics Lilla
“Leülünk a körberakott székekre, ahol a két színész miután igazándiból bemutatkozott, elmondta a játék kereteit, egyebek mellett azt, hogy egy részvételi színházi előadáson vagyunk, a történet szerint slam óra projektprezentációján, amelynek egyszerre leszünk nézői és szereplői is.”
Én Prométheuszra gondoltam – interjú
Tilos Rádió - 2017.05.16 - Miklós Melánia
„Téma: Bohócok a Láthatáron: Én Prométheuszra gondoltam Vendégek: Sebők Bori író, dramaturg, Horváth Kristóf színész, slammer Műsorvezető: Miklós Melánia Dj: Voison”
Együtt oldják meg a gyilkosságot a nézőkkel a slammelő színészek
Index - 2017.05.08 - Kovács Bálint
„Nem most először viszik be a színházba a rap és a verselés határán mozgó "kreatív költészetet", a slam poetryt, de az Én Prométheuszra gondoltam biztosan az első olyan slamszínházi előadás Magyarországon, ami a nézők bevonására és aktív részvételére is épít.”
Részvételi színház és még slam is – Hogyan van ez?
szinhaz.hu - 2017.04.12
“A történet egy slampoetry (vagy más néven kreatív versírás) óra kereteiből rugaszkodik el az osztálytermen kívüli valóságába, a hatalom felelősségének kérdései felé. Határokat feszegetünk. Mind műfajilag, mind felelősségileg. A kreatív írásgyakorlatokkal és ritmusjátékokkal (majdnem) eljutunk a versírásig és mindez a történet szerves része, az alkotás és reflektálás magától értetődő eszköze. A történet a szemünk előtt bomlik ki, és hogy hova juttatjuk az már csak rajtunk áll.”
Interjú Feuer Yvettetel
Civil Rádió - 2017.01.01 - Joós Ágnes
„A Civil Rádió Szinpadkép című műsorban beszélget Joós Ágnes Feuer Yvettetel az Én Prométheuszra gondoltam című előadásról.”
Részvételi slam-színház a Bohócok a Láthatáron Csoporttól
szifonline.hu - 2017.01.01 - Szabó Fanni
„Az első percekben feszengés, bizonytalankodás, de már érezni az adrenalint.”