fbpx

Bódvalenkei dráma foglalkozások 2012 november- május

Bódvalenke törpefalu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Edelényi kistérségben, Miskolctól 57 kilométerre északra. A településen 220-an élnek. A legutóbbi népszámláláson a lakosság 65%-a magyar, 35%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát. A gyakorlatban a népesség kilenctizede cigány.
Először jártunk Bódvalenkén. Az Irány Alaszka! című előadásunkat játszottuk a Kultúrházban, mintegy 100 néző előtt. Az előadás után találkoztunk Esti Nórával, egy kivételes Waldorf-pedagógussal. Nóra egy hónapból 3 hetet itt tölt, s minden nap átbiciklizik Lenkére, hogy segítse az ott élő gyerekek fejlesztését, tanulását. Nóra sokat mesélt nekünk az itteni körülményekről, a mélyszegénységről és az ebből fakadó problémákról, családokról, akikhez a családsegítő sem mer bemenni, roma és nem-roma lakosok közötti feszültségről, ami szintén elsősorban a szegénység következménye. Ezt az első beszélgetést még több követte, míg végül megszületett az elhatározás: szívesen működnénk együtt Nórával. Az azóta eltelt időben közösen kidolgoztunk egy hosszabb távú projektet, melynek egyik része az volt, hogy a faluban havi rendszerességgel drámafoglalkozást tartunk a gyerekeknek.

2011. november 18.

2012. február 18.

Ismét Bódvalenkére utaztunk, hogy az előadásunk mellett ismerkedjünk a helyiekkel, előkészítsük a terepet a későbbi foglalkozásokhoz. Az előadás – ez alkalommal a Cirkusz Ödön küldeménye – után családi vetélkedőt rendeztünk a nézőknek, melyen kb. 60 gyerek és felnőtt vett részt. Ez tulajdonképpen már közvetlenül a havi foglalkozások előkészítése volt. A jelenlévők öt, tíz-tizenkét fős csapatban játszottak együtt. A feladatok lényege – a szórakozáson kívül persze – az egymásra való figyelés és az együttműködés volt.
Pénzes Judit önkéntes munkatársunkkal és Esti Nórával kiegészülve tartottunk foglalkozásokat a gyerekeknek három korcsoportban: óvodásokknak, iskolásoknak és nagyoknak, azaz 15 év fölöttieknek. Összesen kb. 60 gyerek volt jelen. Elsősorban névtanulós, ismerkedős, jégtörő és koncentrációs játékokat játszottunk, egy-egy, illetve másfél órában. Ennek a napnak nagyon fontos tapasztalata volt, hogy az iskolás csoportban túl sokan vannak, így őket a továbbiakban ketté kellett osztanunk alsósokra és felsősökre.

2012. március 17.

2012. április 28.

Több önkéntes munkatársat vittünk magunkkal: pedagógusokat, zenészeket, szociális munkásokat: Pénzes Judit, Esti Nóra, Lakatos György, Dankó Eszter, Vadász Éva, Róna Péter tartott velünk. Már négy korcsoportot terveztünk, mivel azonban kevesebb gyerek jöttek el, összesen 24-en, ismét csak három korcsoportban dolgoztunk. Ezen a napon a bemelegítő és jégtörő játékokon túl a ritmusnak, éneknek és zenének volt fontos szerepe. A nagyok a színházi tabló fogalmával is megismerkedtek, és minden gyerek és fiatal nagyon élvezte a közös zenélést, amit Lakatos György, a Romano Glaszo Együttes vezetője irányított. A csapatok a nap végére saját csapatdalt írtak, melynek szövegét és dallamát is együtt találtuk ki. Főként az alsósoknál kihívást jelentett számunkra a gyerekek figyelmének folyamatos fenntartása. Következtetésünk az volt, hogy a gyakorlatoknak gyorsabban kell egymást váltaniuk. Inkább több újabb játékot kell játszani, mint egynek a különböző lépcsőfokait, fázisait.
Négy csoportban dolgoztunk: óvodások, alsó tagozatosok, felső tagozatosok és nagyok. 50 gyerek vett részt a foglalkozásokon, ahova ismét önkéntesekkel mentünk: Pénzes Judit, Esti Nóra, Fekete Kata, Fekete-Szabó Viola, Horváth Veronika jöttek velünk. Az ovisoknak Nóra tartott Waldorfos foglalkozást. Az alsósokkal koncentrációs és csendreflex játékokat játszottunk, illetve néhány alapvető színházi fogalmat is bevezettünk (térforma, térfelosztás, tabló). A nagyobbaknál elsősorban az együttműködési készségek fejlesztése volt a cél.

2012. május 26.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Támogasd munkánkat

Csoportunk évente 40 előadást és közel 70 drámapedagógiai foglalkozást tart kb. 5000 hátrányos helyzetű gyereknek és fiatalnak, akik máskülönben nem, vagy nagyon ritkán jutnak hasonló jellegű kulturális programokhoz. Támogatásoddal még több gyerekhez és fiatalhoz tudunk eljutni. Köszönjük!

BANKSZÁMLA SZÁMUNK: 11600006-00000000-65999585
IBAN HU71-1160-0006-0000-0000-6599-9585
SWIFT (BIC) GIBA HUHB

🏠